Nem most láttam laptopot életemben először, nem, dehogy! Csak eddig igazán nem kellett. Jó lett volna, persze, mert milyen remek dolog a kert mély csendjében, a hintaágyban olvasni az intimszférából kizárt külvilág zajló hireit... Vagy a múltkor is! Az egyik műholdas csatornánk csak nem akart megjelenni. Kimentünk hát az antennafarmra (ha már meredezik ott vagy 5-6 antenna, az már farm, nem?), ahol nemhogy még a madár is jár, de még a wifi-hullámok is elérnek. Felszkájpoltuk a Sanyit, pár ezer kilométerrel és időzónával nyugatabbra, a webkamerával rámutattunk az antennákra "na, hát ezek mik is?", s ő, mint alapos tudora kisebb-nagyobb égi tányérainknak, szépen elnavigált bennünket ahhoz, amelyik nekünk kellett.
Hát nem remek?
Csak én válogatós vagyok. Mert fejlesztek. Egyidejűleg fut pár szerver, egy-két virtuális gép, nyitva feltucatyi weblap, olykor valami zene, ja és kell egy táblázatkezelő, egy képlopó, a posta is jó, ha kéznél, meg mondjuk a Visual Studio. Nos, ez még egy asztali gépnek is feladja a leckét.
És szeretem, ha nemcsak nézek, de látok is. S hogyan lehet látni, jól látni egy 1366*768-as kicsiny lyukon át?
Megindult a keresgélés, sok olyan laptop volt, amely egy-egy kritériumnak megfelelt, de az összes kivánalom, még megfizethető árért, egy gépben, nos az csak nem akart összejönni.
Mignem ráleltem! Igaz, ebben is van némi kompromisszum, de most vagy várok a tökéletesre, vagy meglesz a gyors lehetőségem, hogy az Atatyrk reptérről skypon hazaszólok családomnak, ideje indulni a reptérre, másfél óra múlva Ferihegyen leszek.
"Kis üvegben hatalmas erő!" - mondja Erős Pista.
És semmi csili-vili: szolid, de elegáns, némileg formabontó külső (lehet, csak a 9 cellás aksi miatt van, a gép hátulja megemelkedik, mint egy mezei billentyűzet, amikor kihajtjuk a lábait). Bedőlve a marketingesek agymosó kampányainak, keresem a visszajelző lámpákat, ledeket, bármit, ami fénykavalkádot varázsol billentyűim köré.
Nincs.
Vagy nem leltem még meg? Nem látom, be van-e kapcsolva az antennám. Nem látom, le van-e nyomva a NumLock (ja... nincs is numerikus billentyűzet... az Fn-váltással sem!), nem tudom, ki van-e kapcsolva a tapipad, csak ha tapizom...
Szóval más laptopokon szocializálódva, most még hiányát vélem érezni a lámpáknak, de lehet, hogy bennem van a baj? Hogy a Wifi annyira alap, mint az áram? Végül is, egy konnektoron sincs - általában - egy led, hogy jelezze, áram van benne. Mert mindenki tudja, a konnektornak az a dolga, hogy legyen benne áram. Egy mai laptopnak az a dolga, hogy kapcsolatban legyen a hálózattal...
Lehet.
Szóval ismerkedünk...